Elindult a kampány

2010. július 16-án bontottunk zászlót a 2010-es önkormányzati választásokra, azaz kezdtük meg azt a kampányt, melyben célunk, hogy október 3-án a siroki lakosok többsége beválasszon a képviselő-testületbe. Ugyanakkor nem mondanék igazat, hogy az október 3-ai választásoknak Sirokban csak ennyi tétje lenne: nagyon fontos, a településünk érdeke, hogy ismét polgármesterré válasszuk Lakatos Istvánt, aki több mint 20 éve vezeti sikeresen falunkat, mi lényegében csak profitáltunk a polgármesterünk kemény munkájából. Emellett fontos az is, hogy egy jó, közös együttműködéshez olyan testület kell, amely a legfontosabb kérdésekben partnernek tekinti a polgármestert, és nem legyőzendő ellenfélnek. Éppen ezért javaslom, hogy olyan képviselőket válasszunk, akik szintén képesek az kooperációra. Ha engem beválasztanak, ígérem, én ilyen leszek. Főleg, hogy nagy csodálója és tisztelője vagyunk Lakatos Istvánnak, akik szívét-lelkét kiteszi Sirokért, amely mára inkább emlékeztet egy nyugatias kisvárosra, mint egy lepukkant falura.

Azt természetesen nem tagadom, hogy vannak hibák, amit mielőbb ki kellene javítani az új vezetésnek. Ebben szeretnék én utat mutatni, esélyt nyújtani: tartsuk meg az elmúlt ciklusokból azt a páratlanul sok jó dolgot ami településünkkel történt (pl. fejlesztések), de legyen kicsit fogékonyabbak a képviselők azok iránt az ügyek iránt, amelyek mindennap érik az itt élőket, amelyek kiemelt ügyek Sirokban.

A kampányszlogenem: Új esély egy új jelölttel. Remélem Önök is adnának egy új esélyt Siroknak, hogy a fiatalok is szót kaphassanak a helyi politikai életben. Úgy hiszem, 21 évesként képviselhetem ezt a réteget, azokkal az új gondolatokkal, amikkel ez a falu is még virágzóbb lehet. Adjanak rá esélyt, mert csak Önök tudnak! Támogassanak kopogtatócéduláikkal és szavazatikkal!

Balla Péter

Elküldve: 2010.08.11.