Ellenzéki összefogás?

A hétvége híre, hogy a jobboldalt nem lehet leváltani ellenzéki összefogással. A Lehet Más a Politika ugyan új vezetőt választott, viszont ugyanazt a kirekesztő és demagóg politikát folytatja mint elődje: nem lépnek szövetségre a szocialistákkal. Jávor Benedek szerint az ország tönkretevőivel nem lehet szövetséget kötni. Ez az LMP-től is annyira szánalmas, mint a Fidesztől. De még a tényleg civil Szolidaritás által kezdeményezett Ellenzéki Kerekasztalra se mennek el, egyedül készülnek a 2014-es választásokra.

És ebből látszik, hogy a koncepciójuk bukott. Egy relatív, választókerületi többségre épülő választási rendszerben kell megküzdeni, és a listás mandátum megszerzéséhez legalább 15%-ot kell elérni (az LMP képtelen lesz egyéniben nyerni), és a 15% megszerzésére esélye sincs. És abban a tévhitben meg nem élhetnek - úgy látszik mégis -, hogy ők lesznek a váltópárt. Erre látszik, hogy nincs esélye. És önellentmondó: nem csak a pártoktól, de még a civilektől is elhatárolta magát, pedig elvileg velük szövetséget kötne.

De a baloldalnak, az MSZP-nek szüksége van szövetséges pártokra? A jelenlegi választási rendszerben nincs. Ma az a párt lesz a győztes amelyik a legerősebb. Egy a tábor, egy a zászló. Rossz mondani, de ez van. És nagyon jól kell teljesíteni, hogy a baloldal kétharmados győzelmet arasson, viszont nem közös jelöltekkel. Majd akkor lehet tárgyalni, ha mindenki összeszedte a kopogtatócédulákat, és akkor lehet az erőviszonyokat látni és szövetségben gondolkodni.

Addig is nem kell ilyen témában igazából elméleteket gyártani.

Balla Péter

Elküldve: 2012.02.02.